Álomvilág jelenik meg a kiállítóhelyen

Szamonek Vera, a kiállítóhely munkatársa úgy fogalmazott, hogy a tárlaton látható képek Szilágyi György utóbbi 5-6 évben keletkezett alkotásai. A festmények egy része realisztikus tájábrázolás, másik része viszont az álmok és az olvasmányélmények által inspirált képek. A szemlélő számára azonnal feltűnik, hogy – az amatőr alkotók többségétől is szokatlan módon – egészen sokféle, olykor teljesen eltérő stílus segít megteremteni a festőben rejlő érzelem- és gondolatvilágot.

A kiállítás elrendezése során ezt a változatosságot, ezt a kísérletező kedvet is szerettük volna láttatni annak hangsúlyozásával, hogy a realisztikus, illetve az „álomvilág” képei milyen mértékben meghatározóak. 

A tárlat ezért egy valóságosnak tűnő, de valójában nem létező település, egy „álomfalu” látképével indul, majd a hirtelen elhomályosuló, azután élesedő fókusz klasszikus tájképi ábrázolásokkal kalauzolja tovább a nézőt, hogy végül újra visszatérjen a gondolatok és álmok világába.

A megnyitón Kalmár Mária beszélgetett az alkotóval, a festményeiről.

- Az, hogy az elmúlt 5-6 év alkotásaiból válogattál erre a tárlatra azt jelenti, hogy korábban kezdted és több festmény is sorakozik odahaza. Akkor miért csak most álltál először a nyilvánosság elé?
- Az igaz, hogy jóval korábban kezdtem festeni, de az nem igaz, hogy sokkal több képem lenne. Több van, valóban, de nem olyan sokkal.
35-40 éve, mióta a főiskolán végeztem, sok mindent csináltam, és a festés hébe-hóba jelent meg az életemben, főként akkor, amikor nagyon el akartam bújni, és akkor, igen festettem, de rengeteg más dolgot is csináltam. Az alkotás, az menekülésszerű dolog nálam. Ha vágytam az elvonulásra, ha szerettem volna valamit kiadni magamból, akkor jött a vágy.  Ráadásul van, hogy félbehagyom, leteszem, mást csinálok. Most is egyszerre közel 10 alkotás várja, hogy befejezzem.
Szóval, ha rám jön a festegethetnék, csak akkor fogok ecsetet. De ez viszonylag ritka, és miután ilyen magányos farkasként alkotok, az alkotásokat se viszem társaság elé. Ez az első kiállítás is azért valósult meg, mert kedves barátom, gimnáziumi, főiskolai társam, Honfi Zsolt, rábeszélt és megszervezte itt Barcson.

- Azt mondtad magadról, hogy iskolás korodban magad készítette festőállvánnyal jártad szülőfalud határát és festetted, azt, amit láttál. Mi indított el ezen az úton, vagy ki volt rád hatással?
- Igen… már kisiskolás koromban is füzeteket töltöttem meg rajzokkal, de volt egy nagynéném, akivel nagyon sok művészeti albumot nézegettünk végig. Többször vásárolt is nekem ilyeneket, és ezekből próbáltam információkat gyűjteni, ismereteket szerezni. Aztán a Kaposvári Tanítóképzőben rajzszakkörös voltam, ahol hivatalból muszáj volt rajzolni, meg festeni, utána pedig megmaradt hobby szinten.
/A kaposvári tanítóképző főiskolán Takács Zoltán festőművész csoportjában, az ő irányításával ismerkedett Szilágyi György a képzőművészettel, festészettel. Ebben az időben a főiskola igazgatója Leitner Sándor festőművész volt, és szintén a rajz tanszéken dolgozott Sörös József festőművész, akiknek a munkásságát nagyra értékeli és figyelemmel kíséri./

- Mit jelent, hogy hobby?
- Azt festem, amit a dolgok mögé képzelek. Vannak olyanok, amelyek elkészítésére más hasonló alkotás késztetett, és a látottakhoz társítom a saját gondolataimat. A különböző stílusok és ábrázolásmódok is azért vannak, mert akkor éppen, ahhoz volt kedvem. Senki ne keressen benne tudatosságot, azt festem, ami nekem jól esik, és ahogy éppen kedvem tartja. Ezért van az, hogy én nem a nagyközönségnek, hanem magamnak festek. Viszont, ha itt Barcson szerzek ezekkel néhány kellemes percet, vagy elindítok pár gondolatot a képek nézőiben, vagy feltesznek velük kapcsolatban egy-két kérdést, azt jó dolognak tartom. Akkor már más célt is szolgálnak.

- Pár gondolat a tárlatról a látogatóknak?
- A kiállítóhely munkatársai azt a koncepciót követték, hogy realisztikusabb képeket rakták előre. Ezek mindegyike valamilyen kísérlet, és bár hasonlónak tűnnek, még sem sorozatot alkotnak.
A csendélet, egy valós élethelyzet. A feleségem helyezett el egy vázát a lakásban és kérdezte mit tegyen bele, és az ötletemet, elképzelésemet lefestettem neki.
Az ezután következő alakábrázolások, már mind képzeletszülte személyek, de mindegyikhez kapcsolódik valami élmény. Színházi, vagy olvasmányhoz kapcsolható. Adott szituációból származó gondolatiképek ezek.
Aztán itt vannak az elképzelt, mesebeli tájak, kis falvakkal, de miután minden a képzelet szüleménye, nem csak ezek, hanem minden más is elképzelt, ezért lett a kiállítás címe, Utazás az álmok földjére.
Szóval nem vagyok tudatos, amiben jól érzem magam, és amit elképzelek, és amilyen technikával elképzelem, azt igyekszem megvalósítani. Leginkább olajfestékkel, vászonra vagy lemezre festem a képeimet, de néha elkalandozok a "vegyes" technikák felé is, ötvözve a festészetet a domborművel.
Most éppen az állványon van egy kép, ami a sokadszor olvasott, A Mester és Margarita, Bulgakov regényhez  kapcsolódik.  Van pár kép ebből a fejemben, amit mindenképp meg akarok festeni. Egyébként pedig várom azt az időt, amikor sokkal több időm lesz a festésre, és van a képzeletemben egy erdőszéli kis házikó, messze a világ zajától, egy tóparton, ahol én ezt egyedül teszem.